Martinka a nyírségi törmelékkúpok vonulatának nyugati részén helyezkedik el, a valóságban a löszhát részén. Közigazgatásilag ez új szabályozásnak megfelelően Hajdú-Bihar Megye területében, Vámospércs – Debrecen – Hajdúsámson keleti határán van.
A régi feljegyzések és az idős emberek emlékezetéből idézve, már a török időben is létezett, amikor Nagy és Kis Martinka néven emlegették. Területe benyúlott a Szatai részbe, ez a nagymartinkai rész volt, a kismartinkai terület pedig keletebbre eset, mint a mai település. A tatárjárás idején a település nagy része elpusztult, lakói elmenekültek, temploma, temetője jelentősebb építményei megsemmisültek. A régi feljegyzések szerint 1703-ban Rákóczi Ferenc és Dobozi főbíró a települést meglátogatta, itt kötött egyezséget a táborozó seregekkel, akik mindvégig hűek maradtak a szabadságharchoz. Ez a terület már ebben az időben is Hajdúsásomhoz kapcsolódott, ezt a nagyközséget abban az időben Túr-Sámsonnak.
Martinka mint település a megpróbáltatások ellenére is újra fennmaradt, mert földterülete, homokszerkezete kiválónak mutatkozott szőlő és gyümölcstermesztésre. A régi feudális birtokviszonyok között e területek kiváló borokat termeltek ezen a vidéken, amit az itt áthaladó Szatmári, Váradi és Acsádi utakon szállítottak el olyan vidékekre, ahol a szőlőnek és a bornak megfelelő piaca volt. Martinkára nagyhatással volt Debrecen város fejlődése, amely mezőgazdasági jellegénél fogva egyre nagyobb érdeklődést váltott ki, egyre többen szeretek volna szőlőbirtokokat vásárolni. Ebben az időben 1805-bena terület Revisenyei Reviszky grófi család kezelésében volt. Ekkor alakult meg az első viszonylag önkormányzati irányító testület, amely szabályozta a birtokviszonyokat, a termelés, a település feltételeit. Ekkor még csak a szőlőművelés eszközeit-ehhez, kapcsolódó-épületek fenntartását engedélyezte. A feljegyzések szerint 1857-ben már több névre szóló telekkönyvi tulajdont lehetett találni, újabb földesurak és középbirtokosok vásárolhattak ingatlant e területen, amikor ismételten fellendült a szőlő, gyümölcs, a bor termelése. Kibővültek az önkormányzati szervek, létrejött a hegyközségi rendszer. Viszonylag önigazgatási területek jöttek létre, a Hegybírók vezetésével, saját őrszolgálata volt a településnek és írott magatartási szabályzatokat bocsátottak közre.
1811 és 1815 között már Debrecen város is egyre inkább érdekelté vált Kismartinka fejlesztésében, s e kertrendszerhez kapcsolódó erdőterületeket alakítottak át szőlő és gyümölcstermő parcella rendszerré, ahol Kecskemét mintájára kedvezményt kaptak az új birtokosok, akik telepítettek. Az 1875-ös évekig nem kellett a földesuraknak bézsmát fizetni./ Ebben az időben a változásoknak megfelelően újabb szabályozásra került sor, kibővültek az önkormányzati szervek, erre az időre esik az úgynevezett zártkertrendszer kapuinak felállítása, a védelmi csőszök beállítása az egyes szőlőfajták védelmét, a bor minőségét védő hegybírói rendelkezések kibocsátása.